Grand Hotel Aranybika Debrecen - Debrecen történelmi szállodája a városközpontban.

Nyitólap Kapcsolat Jogi nyilatkozat

Jogi nyilatkozat

1. Szerzői jogok

A Civis Hotels Zrt. f.a. honlapja szerzői jogvédelem alatt áll. (Copyright 2012 Civis Hotels Zrt. f.a.)

A Civis Hotels Zrt. f.a. honlapján található szöveges részek, képek, grafikák, animációk és hang fájlok, valamint környezetük és a honlapon található egyéb szellemi alkotások jogilag védettek, és azok a szellemi alkotásokra vonatkozó jogszabályokban biztosított védelmet élvezik. Ezen alkotásokat – a Civis Hotels Zrt. f.a. előzetes írásos engedélye nélkül – nem lehet felhasználni, illetve más honlapon nem lehet megjeleníteni.

Kivételt képeznek azon képek, amelyeket a Civis Hotels Zrt. f.a. jogdíjmenetesnek (Copyright free) tüntet fel. A Civis Hotels Zrt. f.a. internetes megjelenésének bizonyos oldalai tartalmazhatnak olyan képi, grafikai vagy egyéb más elemeket, melyek tulajdonosaik által jogilag védettek, így a jogsértés elkerülése érdekében a felhasználóknak javasoljuk, hogy tartózkodjanak azok illetéktelen felhasználásától.

2. A felhasználó jogai

A felhasználó tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését.

A felhasználó kérelmére az Adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetve általa feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról időtartamáról, az Adatkezelő nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat.

A felhasználó tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha
  • a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges,
  • a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;
  • a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.

Az Adatkezelő – az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével – a tiltakozást köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálni, és annak eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatni.

3. A felhasználó jogorvoslati lehetőségei

A felhasználó jogainak megsértése esetén az Adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat.

Amennyiben a felhasználó az Adatkezelőnek a felhasználó tiltakozásával kapcsolatos döntésével nem ért egyet, az ellen – annak közlésétől számított 30 napon belül a felhasználó ugyancsak bírósághoz fordulhat.

Az Adatkezelő a felhasználó adatainak jogellenes kezelésével vagy a technikai adatvédelem követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Civis Hotels Zrt. f.a. honlapján történő regisztrációval egyidejűleg Ön tudomásul veszi a személyes adatok védelméről és felhasználásáról szóló nyilatkozatunkban foglaltakat, és hozzájárul személyes adatainak a jelen nyilatkozatban szereplő módon történő kezeléséhez, illetve feldolgozásához.

Szobafoglalás
Érkezés: *
Elutazás: *
Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy azonnal megkapja legújabb ajánlatokat, információkat!
Akciók és csomagajánlatok
kezdőár: 22 950 HUF / fő / 2 éj
Különös, meghitt romantika. Lepje meg kedvesét egy kényeztető wellness hétvégével Debrecenben. Tartalma:
  • 2 éjszaka szállás superior kétágyas szobában
  • Bőséges büféreggeli
  • 1 alkalommal menüválasztásos vagy svédasztalos vacsora
  • Wi-fi internet elérhetőség a szálloda halljában és a szobákban
  • Ajándék szolgáltatások:
  • 1 alkalommal gyertyafényes vacsora
  • Pezsgő bekészítés
  • 1 alkalommal páros tradicionális thai masszázs ( 60 perc)
  • Aranybika Wellness Centrum korlátlan használata:
  • úszómedence
  • szauna
  • infraszauna
  • gőzkabin
  • jacuzzi
  • fitness terem
  • kezdőár: 19 980 HUF / fő / 2 éj
    Töltse el a március 15-i ünnepi hosszú hétvégét teljes nyugalomban. Töltődjön fel újra életerővel és élvezze a Grand Hotel Aranybika által nyújtotta szolgáltatásokat. Tartalma:
  • 2 éjszaka szállás superior kétágyas szobában
  • Bőséges büféreggeli
  • Menüválasztásos vagy svédasztalos vacsora
  • Wi-fi internet elérhetőség a szálloda halljában és a szobákban
  • Aranybika Wellness Centrum korlátlan használata:
  • úszómedence
  • szauna
  • infraszauna
  • gőzkabin
  • jacuzzi
  • fitness terem
  • kezdőár: 11 980 HUF / fő / 2 éj
    Használja ki a lehetőséget, válassza a gondtalan pihenést Debrecenben! Tartalma:
  • 2 éjszaka szállás Superior szobában
  • svédasztalos reggeli
  • á’la carte vagy menüválasztásos vacsora
  • INGYENES WiFi internet csatlakozási lehetőség a szálloda halljában és a szobákban
  • Aranybika Wellness Centrum korlátlan használata:
  • úszómedence
  • szauna
  • gőzkabin
  • infraszauna
  • sókamra
  • fitness terem
  • kezdőár: 18 450 HUF / fő / 2 éj
    Szánjon egy kis időt magára egy frissítő masszázs és szaunázási szeánszok mellett, kényeztesse testét, lelkét! Tartalma:
  • 2 éjszaka szállás Superior szobában
  • svédasztalos reggeli
  • á’la carte vagy menüválasztásos vacsora
  • INGYENES WiFi internet csatlakozási lehetőség a szálloda halljában és a szobákban
  • + AJÁNDÉK:
  • 1 alkalommal 2 fő részére egy 30 perces stresszoldó hát- és vállmasszázs
  • Aranybika Wellness Centrum korlátlan használata:
  • úszómedence
  • szauna
  • gőzkabin
  • infraszauna
  • sókamra
  • fitness terem
  • kezdőár: 25 400 HUF / fő / 3 éj
    A teljes regenerálódás, felüdülés mindenre gyógymód! Pár nap stressz nélkül, és ismét erőn felül tud majd teljesíteni a munkahelyén. Tartalma:
  • 3 éjszaka szállás Superior szobában
  • svédasztalos reggeli
  • á’la carte vagy menüválasztásos vacsora
  • INGYENES WiFi internet csatlakozási lehetőség a szálloda halljában és a szobákban
  • + AJÁNDÉK:
  • 1 alkalommal 2 fő részére egy 30 perces stresszoldó hát- és vállmasszázs
  • Aranybika Wellness Centrum korlátlan használata:
  • úszómedence
  • szauna
  • gőzkabin
  • infraszauna
  • sókamra
  • fitness terem
  • kezdőár: 59 800 HUF / fő / 7 éj
    Járt már Debrecenben? Itt a remek alkalom, mert most 7 éjszakát tölthet el 4 áráért a Grand Hotel Aranybikában! Tartalma:
  • 7 éjszaka szállás Superior szobában
  • svédasztalos reggeli
  • INGYENES WiFi internet csatlakozási lehetőség a szálloda halljában és a szobákban
  • Aranybika Wellness Centrum korlátlan használata:
  • úszómedence
  • szauna
  • gőzkabin
  • infraszauna
  • sókamra
  • fitness terem
  • Hasznos linkek

    Szolgáltatások

    Maradjon velünk

    4025 Debrecen, Piac u 11-15. ( térkép ) | Telefon: 06 52 508 600 | Gy.I.K. | Kapcsolat